2014. március 14., péntek

Második találkozás

-Halló,angyalka ébredj!Edzésre kell menned!-kelteget a kékség.
-Nem akarok!-húzom a fejemre a takarót.
-De akarod !-rántja le rólam.
-Jól van,jól van kellek már.Nem látod?-morgok,nagyon álmos vagyok alig aludtam az éjjel.Nagy nehezen lelki erőt vettem és felkeltem.10 perccel később már az ajtóban álltam indulásra készen.
-Szia!-csuktam a kék hajúra az ajtót.Út közben nem futottam össze senkivel és az egész hely meglehetősen kihalt volt.Tiertmár várt rám ,de nem tolt le a késés miatt.Az a szemében furcsa gond terheltség látszott.Nem bírtam megállni rá is kérdeztem mi a baj , bár tudtam hogy ő nem épp a bőbeszédüségéről híres sőt!
-Mi a baj?-kérdeztem meg gyorsan mert kissé féltem is tőle.
-Igazából most nincs is időnk semmire csak gyorsan elmondom a lényeget!Ichigo és a többiek bejutottak és elindultak felénk.-mondta.
-És?-nem igazán értettem a problémát.
-Még semmi gond de Aizen mindenkit utasított mindenkit , hogy tobborozanak alacsonyabb kasztba tartozzó lidérceket.Ezért azt mondta várjam meg amíg jössz és mondjam gyorsan el neked és te is indulj utánuk.-hadarta tőle szokatlan hévvel.
-És Grimmjow?-kérdeztem.
-Neki Nnoitra szólt már elméletben.-mondta gyorsan,ja jó akkor nem csak beképzeltem a magas árnyat ami felém jött.Eddigre az edzőm már kereket oldot , és én is elsiettem a tornyok legmagasabb részéhez ahol mondhatni egy szakadék tátongott.Vettem egy mély levegőt és a mélybe dőltem.Féluton felkiálltotam:
-Aegis de ala (Égisz szárnyai)!-és a két gyönyörű ében fekete szárnyam már fel is rántott ,ekkor eszembe jutott hogy vajon Orihimének szólt-e valaki?Nekem már viszont nem volt időm és gyorsan tova szálltam az állandóan fekete egű sivatag felett.Ezt a képességemet is felfedeztem már egy ideje sőt igazából az összeset ismertem de még nem volt sok alkalmam kipróbálni pár apró feladaton kívül.Hamar észre vettem őket (mert valljuk be azért elég feltűnő jelenségek).És leszálltam hozzájuk de a szárnyaimat magamon hagytam ki tudja mi lesz itt.
-Hogy lehet hogy használod valamelyik képességed?Ez a világ még a Cero-d se bírja elviselni!?-kérdezte csodálkozva Szayelapollo.
-Hát...ez nem a teljes formájuk lejjebb vittem a lélek energiám hogy ne legyen baj belőle..-rántom meg a vállam és elfordulok de még így is látom hogy mindenki eltátja a száját kivéve persze emocsicskát aki csak rám mered.
-Azon agyaltam hogy szerintem Angel jobban passzolna a depi királyhoz a képességei miatt mintsem a házi cicához ,és apropó máskor hallkaban éjszaka vékonyak a falak-vigyorgott Nnoitra.Én ekkor hatalmas erővel nyitottam szét a szárnyaimat ami persze durván képen törölte a langalétát.
-Huppsz bocsii-vigyorogtam rá.
-Ne vágj fel , nem csak neked van ám szárnyad!-szólalt meg Ulquiorra.
-Ezt pont az mondja akit épp tegnap vertem meg igazságos párbajban !-nyújtottam rá a nyelvem.
-Ejj ejj mi épp egy küldetésen vagyok!-szólalt meg a fura róka vigyorával Gin aki eddig fel se tünt hogy ott van.Ám ezt a báj csevejt pár igen gyorsan közeledő alak zavarta meg.Mivel láttam hogy Ichigoék azok nagyot sohatjva emelkedtem el kissé a földtől.
-Hé te hova tartasz?-kérdezte Grimmjow.
-Most mér úgyse tudok mit csinálni nem engedhetem ki az erőm szal sziasztok!-nevettem majd elrepültem ,a távolból még hallottam Nnoitra szitkozódását.Ekkor valami viszont valami megállásra késztetett.
-Mi a....-meredtem az előttem egy kék pajzson lebegő fiúra.




2014. március 9., vasárnap

Illusztráciok

Sziasztok!Ezutal képeket illetve illusztráciokat hoztam.Jó szórakozást!









Győzelem...minden téren


Reggel hatkor magam se tudom miért ,de könnyen kipattan a szemem ,szokásomhoz híven kiakarnék nyujtozkodni .Viszont egy izmos kar az utamat állja ,ja tényleg nem a saját szobámban vagyok jó tudni.Megpróbálok óvatosan felkelni ,hogy nehogy felkeltsem ,de nem jön össze.
-Hova mész?-kérdezi álmosan.
-Edzés ,tudod Ulquiorrával.-mondom miközben felállok.Basszus elfelejtettem hogy nem ruhában vagyok ,na most már mindegy.Neki állok öltözni miközben Grimmjow még fekve engem nézz.
-Mehetnél így is ,hátha lenne valami hatása a zombira-mosolyodik el.Erre szimplán fejbe verem a párnával.
-Álmodik a nyomor még csak az kénnel.Bakker!-csapok a homlokomra.
-Mi az?-ül fel végre.
-Hát lehet ,hogy most látsz utoljára mert Ulquiorra a tegnapi után most hogy van rá indítéka tuti megtép-nyögöm.
-Milyen tegnapi?-ráncolja a szemöldökét.
-Amikor berántott a bokorba,ne értsd félre mert már látom hogy a gondolataidban valami egész érdekes sztorit gyártottál.Szóval akkor mivel nem engedte ,hogy vissza menjek ,felpofoztam.Annyira hogy egy látszott a tenyerem nyoma ,kettő ő is meglepődött.-fejeztem be a monológom.
-Kár hogy nem láttam-nevet fel és látom hogy gondolatban már elképzelte Ulquiorra fejét.Egész hitelesen.
-Na jó én mentem a "kiképzésre",majd találkozunk.-intek miközben kilépek az ajtón.
-Huha!Tudtam ,hogy Grimmjow egy nőcsábász ,de hogy téged a halálos angyalt is-röhög Nnoitra na már csak ő hiányzott.
-Na aztán neked mocskosak a gondolataid!Ne mondj olyat amiről nem tudsz!-mondom dühösen.Azért gáz hogy azt hiszi hogy ilyen könnyen beadom a derekam annak a dedósnak.
-Most őszintén te mit hinnél ha látnál egy lányt kilépni egy olyan srác szobájából reggel aki előző nap szerelmet vallott neki.-magyarázza.
-Honnan veszed...Megölöm azt az emóst-dühöngök,király szóval mindenki tudja legalább lesz célom hogy miért verjem pépé Ulquiorrat.Amikor már végre megérkezem a nagy terembe ahol tegnap is voltunk a halál madár már dühösen nézz rám.
-Késtél!-közli hidegen.
-Jól van na próbáld te elmagyarázni egy langaléta állatnak hogy nem feküdtél le a kék izom aggyal-mondom direkt ilyen stílusban mert tudom hogy utálja.A gondolat olvasás néha praktikus.;)
-Nem érdekelnek a nemi problémáid-mondja holt nyugodtan.
-Gondolom te meleg vagy-gondolkodom el .
-Mondom ELÉG!!-emeli fel a hangját.
-Huha elértem hogy dühös legyél!Egy ős tehetség vagyok-vigyorgok gonoszul erre válaszul csak kardot ránt.Megpróbál higgadtan küzdeni ,de látom hogy zavart az elméje.Vajon mitől?Nincs időm ezen agyalni mert hárítanom kell ,próbálok nem csak a gondolataira támaszkodni és így jobban megy.
-Már megint hol jársz?-szakítja meg a gondolataimat .
-Messze-mondom és egy erős támadást indítok felé.Egyenesen a fal felé tolom annak ellenére ,hogy próbál védeni.Nem is értem ,hogy nem eddig hisz ő sokkal gyengébb mint én még a rejtett képességei ellenére is.Kiverem a kezéből a kardot és a falnak szorítom.Kardom pedig a torkához emelem.
-Na mit szólsz?-vigyorgok.
-Megyünk Aizen úrhoz erősebb edző partner kell neked.-mondja nagy meglepetésemre.
-Te mész mert más dolgom van-pontosítok erre csak bólint és elsijett.Huha rosszul türri ha veszít.Én meg úgy döntök elmegyek zuhanyozni.Dúdolgatva pakolom le a törölközöm és levetkezőm.Beállok a zuhany alá és ereszteni kezdem a vizet.Egyszer csak ajtó csapódást hallok.Majd szivbajt kapok.Tudom,tudom ez egy közös zuhanyzó ,de akkor is!Óvatosan kinézek és balul nagyon reménykedek hátha annak ellenére hogy nem akarok vele lefeküdni Grimmjow az.Nem nincs olyan mákom sőt inkább pechem van.Olyan nagy ez a hely miért kell mindig vele összefutnom!Igen általálltátok Ulquiorra állt ott aki épp neki állt vetkőzni én meg amilyen gyorsan csak tudtam berántottam a fejem és probálltam a mosdásra koncentrálni.Hallottam hogy belép és pont a mellettem lévő zuhanyt választotta!A karma utál engem.
-Miért tartasz ennyire tőlem?-szólal meg hirtelen.
-Mert én lehet hogy feltűnt hogy elég heves vérmérségletű vagyok aki nem fél kimutatni az érzelmeit és tartok a te érzéketlénségettől.
-válaszolom a helyzethez képest higgadtan.
-Értem.-válaszol tömören.Utána egy szót se szól többet és én is inkább hallgatok.Egy idő után elzárom a vizet és kinyúlok a türölközöért pár másodperc múlva hallom hogy ő is ugyan így tesz .Bal szerencsémre pont egyszerre végzünk és én meg gyorsan elindulok kifele.
-Azta most meg Ulquiorra jól tolod!-vihog fel Nnoitra.
-Fogd be!-mondjuk egyszerre ,de én még a mondatott megspékelem egy pofonnal is.Szerencsémre az emós a másik irányba megy és én meg egyedül mehetek a saját szobámba.
-Szia ,Orihime!Hogy vagy?-nyitok be mosolyogva.
-Hát még élek ,neked hogy telt az éjszaka?-nézz rám és látom ,hogy tényleg jó vörösek a szemei.
-Egy biztos Grimmjownál nem sok ember illetve lidérc perverzebb ,meg mivel legyőztem az emócsicskát új tanárom lesz-nevettek fel a fekete hajú új becenevén.
-Emócsicska?Jó gunynév!-nevet velem.
-Aizen-sama hivatt titeket -nyitt be Barragan-sama a rangidős Espada.Én erre karon ragadom Orihimét és elmegyünk a trón terembe.Ott meglepetésemre már ott van mind a 10 espada.
-Remek ,először is Orihime örölük hogy csatlakoztál hozzánk.A képességednek nagy hasznát vesszük majd.Angel az új edződ Tier lesz mivel hallottam hogy a 4. Espada már nem elég erős neked,emelett mivel igazán érdekelne a teljes alakod.Még nem tudom hogyan fog ez bekövetkezni ,de be fog.-mondja Aizen.
-Szóval te vagy Angel egy kissé veszélyesebbre számítottam.-szólal meg egy férfi Aizen mellett ,eddig észre se vettem.Haja ezüstszürke ,úgy mosolyog mint egy róka és a szeme állandóan összehúzva.Biztató személy.
-Nem elég veszélyes majd addig én neked olyat!-indulok meg de közben sajna Grimmjow lefog ezért csak a levegőben rugdalok és kapálózok.
-Angel bemutatom Ichimaru Gin-t régi halál isten társamat,Gin ő a 0. espada Angel Inoue -mutat be a férfinak aki még mindig vigyorog.
-Én pedig Kaneme Tousen vagyok ,örvendek-mutatkozik be a fekete ,lila hajú férfi.Na ő egy fokkal szimpibb ,de Gin úgy igazán leütném.
-Angel-biccentek ,mert közben újra a földön állok.
-Na mehetünk?-kérdezi unaton Stark.
-Igen-bólint Aizen és mindenki szét széled.
-Hova mész?-állít meg Grimmjow.
-Orihimével a szobámba,miért?-mondom.
-Egész nap nem voltál velem-kezdi újra a dedozást.
-Viszont beszélnem kell Orihimével-mondom és a megszeppent ikrem után megyek.Majd utána kibékítem Grimmet.
-Miről szeretnél volna beszélni?-nézz rám mikor már elég messze vagyunk a trón teremtől.
-Hát tegnap nem mondtam el mindent én igazabból akkor még nem voltam szerelmes Grimmbe ,de egyertélműen vonzódtam hozzá.Nem akartam megbántani ezért hazudtam.De,ma reggel már úgy éreztem tetszik és egyre jobban megszeretem.Ennek ellenére mégis bűntudatom van.-magyaráztam.
-Értem.Ha már mondhatni szereted akkor nem volt hazugság nem?-kacsint rám.
-Igazad és te hogy vagy?-jut eszembe.
-Egész jól ,de az a hülye emocsicska mindig bejön ellenőrizni.-morog dühösen.
-Ne is mond!Pont egyszerre mentünk zuhanyozni-nevetek fel.
-Remek lehetett csak Grimmjow ,meg ne tudja-nevet ő is.
-Ne is!-mondom fuldokolva.
-Apropó menj hozzá nyugodtan megleszek -mondja mikor már az ajtómnál illetve most már ajtónknál állunk.
-Remek köszi nem tom vagy este vagy reggel jövök-intek és tovább megyek.Benyitok a kék hajúhoz:
-Nem beszélgetsz az ikreddel?-vicsorog rám,esküszöm néha olyan tud lenni hogy fuuuu.
-Már megbeszéltem,mókus-mosolyodom el .
-Mókus?!-pattan fel.
-Mind1...-nevetgélek.
-Na mondjad csak!-teszi csípőre a kezét.
-Hát nekem az első ami beugrott a teljes alakodról a mókus volt nem illetve egyáltalán nem a párduc-mondom immáron nevetve.
-Ha nem szeretnélek most már a saját véredben feküdnél-mondja én meg neki láttok a békítésnek.
-De szeretsz-simítok végig a karján ,erre az arcába egyhe pír szökik amikor leesik neki hogy mit is mondott.
-Pontosan-vigyorodik el és átölel.
-Orihime megígérte hogy el lesz egyedül-motyogom a mellkasának dőlve.
-Ühöm-nyögi furcsán elfullo hangon,na ne azt ne mondjátok hogy beindult?!Mert nekem akkor itt a végem.Nincs időm ezen agyalni mert ledönt az ágyra és hevesen megcsókol.
-Nem-mondom tömören miközben kimászok alóla.
-Miért?-mondja dühösen.
-Mert azt mondtam,bármit megteszek csak ezt nem-zárom le.
-De nem ér , nem bírom már sokáig visszafogni magam-morogja miközben újra közelebb jön.
-Egy hónap ,ennyit kérek minimum Casanova-tolom el.
-Egy hónap?! Ne szorakoz velem!-mondja felháborodva.
-Pedig annyi -mondom miközben az ölébe ülök.Na ez hiba volt.
-Egy hét-dörmögi miközben a nyakamba puszil.
-Egy hét-ismétlem ,nem tudom de nekem is kezdenek éledezni a vágyaim.Na jó,kislány pihenj van!
Figyelem +18-as részek következnek!Mindenki csak saját felelősségre olvassa el.
-Egy nap-halad lejjebb és már a kulcs csontom hinti be csókokkal.
-Egy nap-motyogom.
-Egy óra-csókol meg.
-Egy óra-remegek meg,na jó ennek a fiúnak komoly eszközei vannak.
-Egy perc-dönt le az ágyra és hajol fölém.
-Egy perc,kérlek Grimmjow vigyázz rám-mondom halkan elpirulva.
-Vigyázok rád ígérem- ölel meg és akcióba lendül.Óvatosan leveszi a ruhám miközben nem hagyja abba a csókolgatást.Én pedig kezdek ideg bajos lenni.Uristén ,én tényleg...?Nagyon félek és mozdulni se merek.Eközben érzem hogy kikapcsolja a melltartómat én pedig veszek egy mély levegőt és próbálom legyőzni a szégyenlőségemet.Lehámozom Grimmjow nadrágját és felsőjét miközben ő az utolsó ruhaddarabomtol is megszabadít.Szégyenlésen össze huzzom magam hogy takarjam amit lehet erre ő arab emeli a kezemet és biztatóan rám mosolyog.Én erre fogom magam és megszabadítom az utolsó ruhájától is és nem tudom miért ,de szégyenlősen a szemem ellé kapom a kezem.
-Na ne legyél már ilyen-vigyorog és lehúzza a kezem én meg szép lassan végigmérem ,de a derekánál nem jutok lejjebb.Eközben a kék hajú kényelmesen fölém helyezkedik.
-Fájni fog?-kérdezem gyerekesen.
-Hát őszintén egy kicsit-mondja én erre lesápadok.Viszont ő már mozdul és már bennem van.Fájdalmasan sikítok fel,hé csak kicsi fájdalomról volt szó.
-Nincs semmi baj-simigotja az arcom én erre csak pihegek.Mikor már megszokjuk egymás közelségét mozogni kezd.Száját elégedett nyögések hagyják el és bennem is a fájdalom kezd kéjjé alakulni.Sőt igazából egyre inkább élvezem.Mikor már érzem hogy közel a vég ,gyorsabb tempóra biztatom a férfit.Végül egy hangos Grimmjow-val élvezek el és nemsokára ő is követet.Pihegve dölök a mellkasára.Probállom jó picire összehuzni magam.
-Na látod nem is volt olyan rossz-szólal meg miközben a gerincem húzza végig a kezét.
-Nem rossz?-húzom fel az egyik szemöldököm.
-Na jó nagyon jó volt-javítja ki magát én erre csak nevetve belefúrom a fejem a mellkasába.
-Köszönöm-fut ki a számon.
-Mit is ?-kérdezi csodálkozva.
-Grimmjow ezért már ismerlek annyira hogy kikövetkeztet esem ,hogy alap járaton agreszivabb vagy.-mondom miközben a rendkivűl izgalmas lepedőt tanulmányozom.
-Igaz ,de nem azt mondtam hogy rád vigyazák?-kérdez vissza.
-De -ismerem el.
-Akkor meg ,mi olyan izgalmas a lepedőn?-nézz arra amerre én.
-Hát,izzzééé-motyogom.
-Vicces téged ilyenek látni,angyalka-nevet fel.
-Marha vicces,mókuska-ráncolom a szemöldököm.
-Mellesleg milyen ironikus már hogy a neved angyal és te meg most már egy lidérc vagy?-kezd el magyarázni.
-Az ,de jobb mint gondolnád.Amugy tökre tetszett az a becenév amit még reggel Nnoitra mondót,halálos angyal nem rossz-jut eszembe miközben átérek a plafon tanulmányozására.
-Nem bírom!-szolal meg és szembe fordít magával hogy a szemébe nézek.Mellete folyton olyan érzésem van mintha egy rongybaba volnék akit bárhogy pakolgathat.Érzem hogy az arcom kezd forrová vállni a kék szemek hatására.
-Ma hol aludjak?-jut eszembe miközben probálok másra koncentrálni.
-Szerinted engedni fogom ,hogy elmenj-nézz rám komolyan én meg lehunyom a szemem .
-Nagyon cuki vagy ilyenkor-nevet fel.
-Cuki az anyád mokuskám!-pofozom fel.
-Na végre visszatértél-mosolyog.
-Pontosan szoval pofa be vagy elmegyek-mondom haragosan.
-Dehogy mész most se mersz mozogni nehogy kilátszodj a takaró alol nemhogy felállj-mondja Grimm az igazságot.
-Jól van akkor mondjuk a kanapén alszom-pontosítom a tervet.
-Azt meg nem engedem-szorít magához.
-Vajon Ulquiorra már volt az órás ellenőrzésén?-gondolkodom el,jól van na próbálom elterelni a figyelmem hogy ne azon agyaljak hogy meztelen vagyok és hogy ő is!
-Órás ellenőrzés?-kérdez vissza.
-Igen az emó óránkként bemegy Orihiméhez-magyarázom.
-Értem ,nem hiszem .Tudod mennyi az idő?-juttatja eszembe.
-Nem mennyi?-csodálkozom el.
-Lassan éjfél!-mondja.
-Jaj ne nekem hatkor egyzés Tierel!-kapok pánik rohamot.
-Max. nyolckor ő annál nem kell korában-gondolkodik el.
-Honnan veszed?-fordulok hozzá csodálkozva ő meg jól elpirul.
-Hát téged még nem ismertelek....és elkellet szórakoztatnom magam....meg tudod milyen vagyok...-habogja.
-Értem ,persze hogy tudom-mondom nevetve zavara láttán.
-Na,akkor jó éjt!-mondja.
 -Jó éjt!-mondom és szorosan hozzá simulok ,még a félhomályban is látom ,hogy elmosolyodik.


2014. március 2., vasárnap

Testvér?Ikertesvér?!


-Na végre ,hogy ti is itt vagytok-mondja Aizen.
-Jól van na-öltöm ki a nyelvem.Nem tudom ez a szokásommá vált.Mondjuk igaza van ,már egy két velünk tartó már nagyon unta magát.Jól van na lelki bánatom volt!
-Akkor indulás-mondja Grimmjow és megnyitja az átjárót.
*Az emberek világában *
-Na és most?-nézek a társaimra.
-Érzitek ezt az erős lélek energiát ?-szimatol a levegőbe Jammy.Igaza valahol valami nagyon erős lény tartózkodik.Az hogy milyen "szaga" van nem tudom elmagyarázni nem érzed pontosan ,de tudod hogy ott van nagyon furcsa.
-Na feledjétek ,nem ölhetitek meg őket még nem-mondja Ulquiorra.
-Jé te is itt vagy?-nézek rá erre valamiért nagyon szurosan kezd nézni.Ekkor megzörren a bokor és egy lány esik ki belőle hátal.Amikor felállal végre meglátjuk az arcát.Ami pont olyan mint az én arcom csak ő valahogy olyan jó kislányosabb volt arca és a ruhája.Amikor ő is meglátja az arcom a szája elé kapja a kezét .
-Még egy Angel?-kerekedik el Grimmjow szeme.Ekkor végre a lány is észre vész és a szeme neki is hatalmas lesz.
-Ki vagy te ?-hebegi ,válaszolni már nem tudok mert egy vörös hajú fiú ront ránk.
-Jé még egy Orihime-torpan meg ,aha szóval Orihime fura mert nem látom a gondolatait.
-Ti testvérek vagytok?-kérdezi a zseni Jammy.
-Ki vagy te?-ismétli Orihime.
-Angel vagyok mi a vezeték neved?-nézek rá erre nagyon elcsodálkozik.Mi van ezen a kérdésen mi a fura?Tudni akarom a teljes nevem!
-Orihime Inoue vagyok-motyogja.Hmm,Inoue furcsa név ,de tetszik legalább van.
-Szóval én Angel Inoue vagyok ,vannak szüleid?-kérdezösködöm tovább.
-Vannak ,de csak nevelöszülök ,két éve találtak egy...-kezdte.
-Hadd fejezem be egy sikátorban és arra ami elöte volt nem emlékszel igaz?-mondtam bánatosan akkor szinte annyit tud csak mint én csak ő a teljes nevét tudja és befogadták.
-Igen és a szüleim azt mondták feküdt meletem egy lány aki már a halálán volt ezért csak engem vittek el.-suttogta.
-Remek szóval majdnem halott ,jó tudni.-mosolyogtam erőltettem.
-És mi vagy te?-kérdezte a Ichigo akié volt az erős lélek energia.Azta az ő múltja olyan mint egy kaland regény.
-Én 0. Espada vagyok-nézek rá erre kivonja a kardját.És nekem ront,én könnyen kitérek.Már értem mire gondolt Ulquiorra a csak a képességekre támaszkodós monológjánál.Én viszont most ésszel küzdök majd.
-Áj Ichigo ,ne !-sikít Orihime ,hát kölündözünk az tuti.
-Angel állj le parancsunk van.-ismétli az emo ,ámm akkor valaki elém lép valaki.
-Nem engedem ,hogy vele küzdj még túl kezdő és túl fontos vagy-morogja Grimmjow.
-Milyen cuki szerelmesek!-röhög Jammy én erre egy jól irányzót rugásal letörlöm a vigyorát.Ezen Ichigo nagyon elcsodálkozik amit nem teljesen értek.Próbálom olvasni Grimmjow gondolatait ,de a harci vágytól már nem valami összefügöek valami ilyesmik:Megölöm,széttépem és megvédem Őt.Oké akkor ezt most elemezzük szóval a megölés és a széttépés egyértelműen Ichigora irányul akinek most nem lennék a helyében mert bármennyire is bírom Grimmjowt egy igen halálos ember.A megvédés lehet hogy rám ,de nem értem hisz én nála is erősebb vagyok szóval lazán megvédem magam ha kell.Meg amúgy csak 2 napja ismerjük egymást és ugye ő csak haveroknak hisz minket...Ugye csak annak?!Ugye!!?Mert én nem érzek iránta olyasmit!Ugye ő sem irántam?Anyám ezt túl zavaros.Amikor újra a jelenbe tévedek észre veszem ,hogy Ichigo és Grimmjow eltűntek.
-Hol vannak?-kérdezem pánik rohamosan.
-Valahol küzdenek-rántja meg a vállat Jammy.Na akkor én most megyek és megértem a dolgokat.
-Ulquiorra a parancs nem változott?-kérdezem a fekete hajútól.
-Nem-válaszol tömören.
-Akkor megyek és megálitom a 6. Espadát-mondom és elrohanok.Hamar megtalálom őket mert ezért nem a leghalkabb páros.És ezutal én ugrok közéjük.
-Grimmjow tartsd a parn...!-szolok rá illetve szólnék ha nem érezném hogy Ichigo közben hátulról megrúgott.Nem tudom miért ,de ettől elájulok.Utána feketeség ,viszont a többiek gondolatait még mindig hallom.Vázolom:
-"Megölte ezért széttépem"-gondolja Grimmjow,szívem szerint üvölteném hogy hahó még éllek.
-"Hupsz ugye nem hallt meg mert Orihime kinyir"-gondolja Ichigo,hahó még élek!
-"Nem nem szimplán széttépem ,inkább kibelezem vagy megölöm azt akit szeret akkor kvittek leszünk"-gondolja a másik és nekem kipatanak a szemeim.
-Mit mondtál?-ugrok Grimmjownak és Ichigonak kikerekednek a szemei mivel ők meg se szólaltak.
-Semmit ,basszus mennyit hallottál-esik le neki.
-ÖÖ,mindent!Azt ne mond hogy...-kérlelem.
-De szeretlek-mondja ki .
-Rohadt vicces vagy -vihogok fel.
-Hahó kislány mi itt épp harcolunk -szólal meg Ichigo én erre lazán hasba ütöm és repül pár házat a vöröske.Ezen láthatóan rohadtul elcsodálkozott.Viszont én ezt pont leszartam mivel a kékséggel voltam elfoglalva.
-Na jó tőled fura reakciót vártam ,de nem ennyire-mosolyog rám miközben arca a pirosból a vörösbe megy át.ÓÓ ez nem jó akkor mégse szórakozott ,de ismétlem csak 2 napja ismerem.Meg hát nem is viselkedtem vele olyan csajosan és nemegyszer meg is ütöttem ,na én ezt nem értem.
-Várj ezt még felfogom-ráncolom össze a szemöldököm.
-Mondom mi itt küzdünk-támad rám hátulról Ichigo.
-Nekem meg más gondjaim vannak,Eperke-vigyorgok rá.
-Nem akartam bántani egy lányt de legyen -emeli fel a kardját.
-Egy dolgot utálok ha lebecsülnek szóval:Uralkodj Lilith a Démon Királynő!-kiálltok fel és megjelenik a kardom.Előre lendülők és megpróbálok ütést mérni Ichigo bal karjára.Ha nehezen is ,de kivédi miközben ezt gondolja:azta erősebb mint hittem ,de a Hollowomra nem hiszem hogy szükség lesz.
-Hollow?Hmm,muti!-vigyorgok rá miközben átpördülve megvágom a lábszárát.
-Honnan...?-kérdezi ,de torkán akad a szó amikor leesik neki.Én meg felnevettek a gondolatán:Ha tud olvasni a gondolataimban akkor nem gondolok semmire.Ő is kezdő szerintem mert nem igazán tud a harcra koncentrálni.Ámm egyszer csak a harcunk nagy fordulatot vessz Ichigo mégis felveszi a Hollow maszkját amitől az ereje jelentősen megnő viszont még így is könnyen hárítom a támadásait.Viszont utána sajna pont amikor kezdenek egyenlőd ni az erő viszonyok Grimmjow újra közbe lép.Viszont ekkor már teljes alakjában ,vajon mikor vette fel ?Nem figyeltem ,amúgy szerintem inkább cuki a teljes alakja mint ijesztő.
-Tudom tudom Angel erős vagy ,de van valami amit le karok verni Ichigon szóval bocs.-mondja és én először nem értem mire gondol de hirtelen egy hideg kar ragad meg hátulról és ránt be a fák közé.Ulquiorra, ismét.
-Na ne, engedj el emós megöli Grimmet láttam a gondolatait az ereje a dühével egyszerre nő és ...-mondom de a fekete hajú a a számra teszi a kézét .
-Csönd legyen nő személy és igen valószínüleg meghall ,de őn hibából.-közli hűvösen nekem meg elönti a fejem az a bizonyos vörös köd.Félre lököm a fehér kezet és felpofozom teljes erőmből.A kezem piros nyomot hagy a fehér bőrön és meglepetésemre végre láttok valamit Ulquiorra szemében :meglepődést.Ez viszont most hidegen hagy ,kirombannok a fák közül épp amikor Ichigo a kegyelem döfést akarja megadni Grimmjownak ,na azt már nem.Öntudaton kivűl felemelem a kezem és elkiáltom magam:
-Cero!-a kezemből aranylő fénysugár robon ki és telibe találja Ichigot aki ettől szó szerint elrepül .Nem is tudtam ,hogy ilyet is tudok na mindegy.Odarohanok a földön fekvő Grimmjowhoz aki közben visszatért ember szerű alakjába.
-Te hülye ,önfejű szamár-hajolok felé.
-Na azért voltak indokaim-nevet fel hihetetlen hogy ilyenkor is ilyen jó kedve van.
-Vissza megyünk ,nem érdekel mit mond a buzi emós!-mondom és ez utal én nyitom meg az átjárót.
*A trónteremben*
-Angel meglepően erős az alapszintű cerod ez engem is meglepett viszont Grimmmjowtól ez nem volt túl szép húzás.-közli Aizen.Én erre csak idegesen bólingatok.
-Már szeretnél menni a 6. szobájába igaz?-mosolyog rám én erre csak bólintok és reménykedően nézek.
-Menj csak-int én meg rekord sebességel futok el ,már 2 perc múlva Grimmjow mellett vagyok aki már jobb bőrben van.A sebei nem túl mélyek ,de irtó sok van.
-Hogy tudta így ellátni a bajod?-mosolygok rá miközben félresöprök egy haj tincset a szeméből.
-Nem a harcra figyeltem teljesen máshol járt az eszem.-kacsint rám.
-És mi volt az amit vissza akartál adni Ichigonak?-kérdezek rá.Erre felemeli a bal kezét .
-Látod az öltéseket a a könyökömnél?Ichigo az elöző találkáknál levágta a kezem.-magyaráza és tényleg ott vannak az öltések ,hogy nem vettem eddig észre?
-Az hogy sikerült?-kérdezek vissza.
-Nem tudtunk a Hollow maszkjáról és meglepetés szerűen ért.-mondja miközben a hajammal játszik.
-De mi is az a Hollow maszk?-kérdezem meg .
-Hát én se tudom pontosan de egyfajta lidérc "maradvány" amit ha felvesz akkor lidérc erőre tesz szert.-magyarázza ,aha szóval ezért lett olyan az aurája mint egy lidércnek így már világos.
-Értem akkor térjünk vissza egy régebbi témára.Szóval azt mondod hogy...-kezdeném de Grimmjow magához ránt és megcsókol.Nem bírom megállni visszacsókolom amikor elválunk egymástól csodálkozva nézzek a szemébe.
-Komolyan?-kérdezem halkan.
-Teljesen komolyan mondtam már csak egy dolog érdekelni te is szeretsz?-kérdezi és nekem lefagy az agyam ,mit is érzek iránta?Egyértelműen többet mint barátságot ,de kevesebbet mint szeremet.És akkor elkövettem életem egyik legnagyobb hazugságát .
-Én is szeretlek -mosolygok ,egyszerűen ahogy láttam a szemében a reményt és hallottam a gondolatait nem bírtam azt mondani ,hogy nem.
-Viszont neked pihened kell-nézzek rá szigorúan.
-Na hagy itt!-mondja úgy int egy ovis kisfiú.
-Jó nem hagylak itt-nevettek fel és ledőlök mellé.Ő egy gyors mozdulattal magához ránt és átölel.Én erre csak mosolygok mint a tejbe tök.Amikor Grimmjow elalszik óvatosan kimászom a karjaiból és elindulok a saját kör lettem felé.A folyosón a lehető legrosszabb emberbe botlom.
-Van egy lakó társad-közli Ulquiorra.
-Hogy mim?-csodálkozom el.
-Elhoztuk Aizen úr parancsára Orihimet kisasszonyt akit a te háló körletedben helyeztünk el.-folytatja.
-Te előző életedben egy angol Lord voltál?-kérdezek rá erre csak rám néz és elmegy.Én meg megrántom a vállam és végre eljütök a szobámba ahol tényleg egy másik ágyon az ikrem ül.
-Szia!-nevettek rá.
-Szia, szép színű a szobád -mondja halkan.
-Köszi tegnap festettem-mondom miközben leülök mellé.
-Mesélj magadról!-kér meg.
-Hát jó de utána te is!Szóval én mindössze két napja haltam meg egy hülye eladó szúrt le és valahogy ide kerültem.Előtte az utcán éltem talán 2 évig.Itt Aizen közölte hogy nagyon erős vagyok és megkaptam a 0. espada rangot.Csak a keresztevemre emlékeztettem és őszintén jobb itt mint az utcán.Most te jössz!-nézzek rá ,tökk ijesztő mintha tükörbe néznék egy jóságos tükörbe.
-Én a teljes nevem tudtam és mint már mondtam befogadtak.Megismerkedtem Ichigoval és a többiekkel.Én nem voltam se erős se különleges viszont annyit voltam Ichigo hatalmas lélek energiája közelében ,hogy én nekem is lett egy képességem.Mégpedig a tündéreim ,velük legfőképp gyorsan gyogyitani tudok ,de ha kell egy picit védekezni is.Azt hiszem ennyi röviden-fejezi be.
-Értem hogy érted hogy Ichigo és a többiek?-jutt eszembe.
-Hát van még Rukia ő egy halál isten és ott van Kon a modositott lélek,Chad és Renji a másik halál isten.-magyarázza ,látom rajta hogy örül hogy beszélhet róluk.
-Modositott lélek ?-kérdezek vissza.
-Igen én se tudom mi is Kon pontosan de tudom ,hogy a lelke egy tabletta szerű valamibe van bezárva amit bármilyen testbe be lehet tenni.Ő jelenleg egy plüss oroszlán.-nevett fel és utána még nagyon sokat beszélgetünk kenderül hogy a képesegéi miatt hozták el és ő eljött mert megígérték ,hogy így nem bántják a barátait.Én ezt nem hisszem el ,de mindegy.Utána a téma kissé kényesebbé vált.
-És miért segítesz Ichigonak?-kérdezem meg erre Orihime arca vérvörös lesz .
-Hát izzé....-motyogja.
-Szóval szerelmes vagy belé-mondom ki .
-Feleslegesen hiszen ő Rukiát szereti -rázza a fejét.
-Hmm értem de ennek ellenére szereted igaz?-ismétlem meg a kérdést.
-Igen ,szeretem na és mi a helyzet veled és a kék hajú macska fiúval?-kérdezi és most rajtam van a sor hogy elpiruljak.
-Hosszú sok minden volt most-mondom hogy lezárjam.
-Van időm-ül le a földre török üllésben Orihime.
-Szóval mikor megszakítottam az ő és Ichigo harcát közölte hogy szeret és nem engedett küzdeni.Utána az emos miatt nem tudtam neki teljesen segiteni ,de még pont megmentettem a haláltól.Itt megcsokólt és ismét szerelmet valott és én is elmondtam hogy szeretem utána meg elaludt és jöttem hozzád.-mondtam egy szuszra ,akkor én most járok vele vagy mi?
-Huu ez sok egy kissé egyszerre emós?-nevet fel.
-Ja igen a hülye Ulquiorra ,az aki ide kísért téged a szobádba.-magyarázom amikor látom az értetlenséget az arcán.
-Ja akkor már értem az emós jelzőt-nevet velem.Ekkor kopognak és az emlegetett szamár lép be rajta.
-Hoztam ruhát neked kisasszony és mielőtt elfelejted Angel holnap a ma történtek ellenére edzés!-nézz rám azzokal a ijesztő zöld szemeivel .
-Ne már!-hisztizek de ő sarkon fordul és kimegy.
-Edzés?-kérdezi csodálkozva Angel.
-Igen ő edzd ,tömör gyönyör-mosolygok keserűen.
-Nem hangzik jól ,de miért ő?-kérdeze én erre csak megrántom  a vállam mivel én se tudom.Ekkor megint kopognak ámm ez utal egy általam jobban kedvelt férfi lép be rajta.
-Arról volt szó hogy nem hagysz egyedül ,féltem!-fonta össze maga előtt a karját Grimmjow.
-Bocs ,de kiderült hogy lett egy lakó társam-mutatok Orihimére akit a jelek szerint a kékség csak most vett észre.
-Szóval te vagy Orihime,Grimmjow-biccent a megszeppent lánynak bemutatkozás képen.
-És mellesleg miért keltél fel?-nézek rá rosszaloan.
-Mondom ,féltem-mondja és én meg felnevetek olyan abszurd hogy Grimmjow fél egyedül.
-Hülye!Orihime baj lenne ha ma este a dedósnál aludnék?-nézzek a lányra ,de a szemem sarkából így is látom ,hogy felcsillan a fiú szeme.
-Dehogy !Így legalább kibőghetem magam-nézz rám.Erre Grimm késsé furán nézz ,de én értem hogy Orihime mire gondolt.
-Köszönöm ,jó éjt!-mondom miközben kilépünk az ajtón.
-Jó éjszakának nézzünk elébe!-mosolyog perverzen a férfi.A viselkedése a kijelentésem otta gyökeresen megváltozott.
-Még vissza fordulhatok-közlöm higgadtan.
-Ne ,jó kisfiú leszek!-villant egy ha létezik még perverzebb vigyort.
-Nem vagy semmi ,szerencséd hogy, vannak kötéseid mert különben már nem élnél!-nézzek fel rá tekintve hogy sokkal magasabb.
-Tudom ,szerencsém!-vicsorog ,na hála maradt valami az agresziv Grimmjowból is.Hirtelen fellángolásból megfogom a kezét aminek hatására az hátralevő részében csöndben marad.A szobájában nyitja ki újra a száját.
-Na és pizsamát hoztál vagy fehérneműben kell aludnod?-világit rá és rá kell jön nem ,hogy igaza van.
-Nincs szóval a második lehetőség-közlöm és elkezdem levenni a ruhám erre vér szökik az arcába és hát nem csak oda...Mikor már csak bugyi és melltartó van rajtam bebújok a takaró allá mert azért én is egy kissé ha csak egy picit is de szégyenlős vagyok.
-Csak hogy tud te se vagy ámm semmi és nem csupán lelkiekben-kacsint rám miközben leveszi a felsőjét és bebújik mellém.Már hunynám le a szemem amikor érzem hogy megrakad és magához ránt.Végül én és ő összebújva alszunk el.

 Remélem tetszett és itt vannak a fejezethez tartozó képek:



2014. február 22., szombat

Képek

Sziasztok!
Gondoltam hozzok most képeket is a szereplőkről!Benne lesz egy jövöbeli száll ,találjátok meg ;)
                                                                       ANGEL:
                                                                 Oda kerülésekor:
                                                                    És 0.Espadaként:


Grimmjow:

Ulquiorra:




Ichigo:



Rukia:



Orihime:

Remélem értetétek ,ha nem az se baj majd később rájötök;)




Kiképzés

- Ne csak a képességre támaszkodj!-ugrik el újra az utamból Ulquiorra,hát igen nagyon fáradt vagyok hisz mégis csak reggel hat van.
-Kezdesz idegesíteni-mondom már kissé bedühödve.
-Ne dühből használd az erőt hisz itt azzal itt nem mész semmire!-ismételgeti.
-Mert? Nnoitra ellen bejött és ő csak egy fokkal gyengébb nálad.-mondom.
-Akkor se engedted ki az erőd ha megtetted volna mi már nem élnénk-mondja tudálékosan ,ez az ember illetve lidérc kiakaszt.
-Akkor miért jelent meg a fegyver?-kérdezem ,akkor az még nem a teljes erőm volt?
-Az csak az erőd egy megosztott része volt,például egy erősebb halálisten ellen semmit se érne. - folytattja miközben leengedi a kardját. Aha akkor most az elmélet magyarázat jön,király!
-Halálisten?-csodálkozom el.
-Ők az ellenfeleink azért harcolnak ,hogy a halott lelkek mind a Lelkek országába kerüljön. Ők egyfajta szellemi lények ,ember formájúak mint mi ,a kardjuk is hasonló .Viszont ők Lélék ölő kardoknak nevezik őket. A képességeiket tanulják különböző szintjeik vannak. A legfelső szint a kapitányi utána a hadnagyi jön és így tovább. Egykor Aizen úr is egy kapitány volt. Igazából még a legerősebbek se közelitek meg egy Espada erejét. -magyarázza.
-Tuti van valami bibi ,igaz?-kérdezem mert érzem ,hogy még nem fejezte be.
-Igen a "bibi" nem más mint Kurosaki Ichigo, ő egy "helyettes" halálisten sose nem tanult semmit a harcról mégis ereje és lélekenergiája meghaladja egy kapitányét. Igen nagy bajok vannak vele ,mivel elhatározta hogy idézem:Kicsinálom Aizent és minden kicseszet csatlósát!-fejezi be.
- Biztotó és milyen erős?-kérdezek vissza.
-Majdnem kicsinálta Yammyi- mondja.
-Őt nem nehéz....-nevettek.
-Ezt sose tedd.-sziszegi. Ettöl a gyerektől a hideg futkos a hátamon.
-Miért?-vigyorgok a képébe.
-Ne becsüld túl magad a veszted lehet. Mára ennyi holnap ugyanitt!Ugyanekkor!-fejezi be és elmegy.
-Egyszer megfojtom-motyogom.
-Segítek-szólal meg valaki mögöttem én ugrok egyet ijedtemben.
-Bazd meg Grimmjow a szívbajt hoztad rám.-mondom dühösen.
-Milyen jó hogy én nekem már nincsenek ilyenek-terel megint.
-Mázlista-nevettek.
-Neked se fog már sokáig tartani-mondja én nekem meg eszembe jut valami. Felállok és oda sétálok hozzá és a mellkasára teszem a kezem.
-Jó ,neked se-nyugtázom,jé elpirult.
-Mi nekem se ?-kérdezi amikor vissza tér a hangja.
-Neked se ver a szíved-mondom úgy mintha csak az időjárásról lenne szó.
-Már rég nem ,zavar?-néz a szembe.
-Igen úgy szeretném ha egyszer csak újra megszólalna.,-suttogom.
-Majd megszokod-mosolyodik el.
-Az hogy lehet megszokni , hogy egy hulla vagy?-kacagok keserűen.
-Úgy hogy ne egyedül vagy az-néz rám .
-Aha szóval ezentúl a társaim többek közt egy vénember,egy örült tudós,egy érzéketlen emó,egy akvárium ,egy langaléta állat ,egy majdnem néma nő ,egy óriás és egy kislányt molesztáló pedofil (aliasz Starrk) lesznek. Juhhu!-ironizálok.
-Engem kihagytál-emlékeztet.
-Mert rólad nem jutott eszembe vicces tulajdonság.-magyarázom.
-Ja értem amúgy érted jöttem gyere-ránt fel a kezemnél fogva mert közben leültem a földre.
-Mert?-nézek rá csodálkozva.
-Utazunk és kicsináljuk Ichigo-ékat.- vigyorog rám .
-Végre valami akció azt hittem ,hogy ma is csak szobafestés lesz a program!-nevettek rá vissza.

2014. február 21., péntek

A Démon Királynő ébredése

Szóval ott tarttotam ,hogy Nnoitra nekem esett. Na akkor vissza a cselékvésekhez. -Te nem vagy normális!-ugrok ki az útjából.
-Rohadtul nem rád tartozik a múltam és a tetteim!-vicsorog amaz. És fegyvert ránt ,ha az a kasza vagy mi annak minősül. Viszont több mint az én semmim.
-Én segítek ha kell!-szolal meg valaki.Körbenézek senkinek se mozog a szája. Basszus most már hangokat is hallok.
-Engem nem láthatsz ,én a kardod szelleme vagyok,Lilith a Démonok Királynője. Csak szolitanod kell és én megjelenek!-mondja még a vékony,de határozott hang és eltűnik. Na akkor mégis van fegyverem ,igazából még ha nem is működik akkor is egy próbát megér.
-Uralkodj,Lilith a Démon Királynő!-kiáltom és a kezemben egy gyönyörű kard rajzolodik ki. Fegyerhez képest meglepően kecses volt és olyan volt mintha nekem gyártották volna.
-Angel,ki ne enged az erőd!-szolt rám ismét Aizen.
-Minek az így is legyőzöm-mondtam kissé túlzotan magabiztosan.Ekkor meghallotam Nnoitra gondolatait: Háturol meglepem. Na azt már nem!Gyorsan megpördültem és kivédtem a támadását ,nem akartam közdeni vele. Viszont láttam a szemében ,hogy egy könnyen nem higad le. Ezért gondoltam had tombolja ki magát ,a tamadásait simán eltérítem. Ekkor újra lecsapott ezutal alá kerültem és próbált lenyomni a földre a kardommal visszatartottam de valahogy a kasza hegye mégis az arcomhoz ért. Éreztem hogy valami meleg folyik az arcomon. Na jó Nnoitra túl messzire ment!Éreztem ,hogy az adrelalin szintem az egekbe szökik. Kitütőttem a kezéből a fegyverét és a fal felé kezdtem el tolni,láttam az arcán ,hogy nem csak én lepődtem meg az erőmön. Amikor már a falnál állt a torkához emeltem a kardom és félhangosan ezt mondtam:
-Ha megsebzel ,én is megsebezlek,de akkor az lesz az utolsó!-mondtam dühösen. Ekkor éreztem ,hogy valaki le akar fogni ezért letettem a fegyvert és megfordultam. Ebben a pillanatban a kard eltűnt.
-Nem kell lefogni magamtól is leállok-mosolyogtam.
-Rendben mára ennyi elég lesz!Grimmjow kísérd a hölgyet a szobájába-fordult Aizen a kékséghez. Az erre csak morgot egyet ,megjegyzem az ő múltja se lesz a kedvenc történetem.
-Na jössz már?- kiálltot oda nekem és én meg utána futottam.
-Jövök de nincs kedvem futni,muszáj ilyen gyorsan menni?-lihegtem a srácnak csak szerintem vannak gyilkos pillantásai?
-Igen ,szerintem szerzek neked valami ruhát is-mért végig.
-Hé,próbálj a gazdag gyerekek levetett gönceiből öltözni.-mondtam dühösen.
-Tényleg semmire se emlékszel az emberi létből?-terelte a témát.
-Csak az elmúlt két évre. Se a vezetéknevemre ,se családomra ,se a koromra.-mondtam.
-17 éves vagy-mondja tömören.
- Honan veszed?-kérdezem csodálkozva.
-Jók a megérzéseim.-mosolyodik
-Te mindenre emlékszel.-jegyzem meg.
-Láttad?-szorítja össze az álkapcsát.
-Igen,biztatóbb volt mint a többi teremben tartozkodónak . -mondom keserűen az igazságot.
-Tudod nálunk ez fura nálunk álltalában nem tudjuk a másik elő sztoriját,de te úgyis mindenben más vagy.-magyarázza miközben megállt egy nagy fekete ajtó előtt és benyitott.A szoba tök egyszerű volt nincs rajta mit mesélni.
-Sok melóm lesz vele majd holnap. Holnap megmutatod hol a labor ,kérlek?-nézek rá.
-Minek?-csodálkozik ,furcsa ha nincs Aizen közelében közel se olyan arrogáns.
-Majd meglátod. Jóéjt!-kacsintok.
-Neked is majd hozzatok neked még este ruhát.-mondja majd rám csukja az ajtót.
Én meg ledőlök az ágyra. Na ezt a napot is túléltem ,bár talán kissé túl sok is volt egyszerre. Még bámulom egy ideig a szürke plafont amikor bekopognak. Ajtót nyitok és meglepetésemre az ajtóban Ulquiorra áll.
-Aizen úr megkért ,hogy ezt hozzam el neked ,asszonyom-közli mindenféle hangszín nélkül.
-Köszönöm és kérlek tegez hisz sokkal fiatalabb vagyok. Meg kérdezni szeretnék valamit.-mondom mosolyogva .
-Csak tessék-biccent.Vajon tudja még ezt is ilyen ridegen?
-Miért titkolod Aizen "úr " elől a képességed egy részét?-nézek a szemébe ami hirtelen elkerekedik.
-Honnan tudod.-mondja ismét nyugodt hangon.
-Mindent tudok!De szerintem mond el miharab lehet ,hogy jobb rangot kapsz.-nevettek fel.
-Nem kértem a tanácsod.-közli tömören.
-Akkor Pá!-nyújtom rá a nyelvem és becsukom az ajtót. Ám beteszi a lábát.
-Viszont megkérlek ne mond el senkinek.-mondja és elmegy. És én végre becsukhatom az ajtót és aludhatok.
*Másnap reggel*
Égész tűrhető volt az éjszaka ,viszont ez a ruha nagyon fura alig lehet benne mozogni. Megvan átszabom!Neki is estem és rövidebbé és kénnyelbesebé tettem. Amikor már kész voltam kopogtak.
-Szabad!-kiáltottam és Grimmjow nyitott be.
-Na mehetünk a la...mit csináltál a ruhával?-vigyorgott rám ezek szerint nem én vagyok itt az egyetlen aki szeret szabályt szegni.
-Milyen lett?-perdülök meg.
-Az biztos hogy te vagy egyben a legfurább és a legcsinosabb Espada akivel valaha találkoztam-morogja a férfi. Vajon ő csak így tud beszélni?
-Na akkor megmutatod?- kérdezem. Erre csak bólint és elindulunk legalább 2 percig gyaloglunk amikor végre megállunk egy a fehér ajtónál. Benyitunk.
-Szayelpollo lehet egy fura kérdésem- fordulok a férfihoz.
-Persze lökjed!-nevet fel,hát kissé fura fickó.
-Tudnál csinálni nekem élénk kék festéket?-kérdezem.
-Festéket?-kérdezik egyszerre.
-Igen nem tetszik a szürke fal.-magyarázom ,hát nem egy értelmű :p.
-Természetesen ha kész lesz majd szolok.-bólint a dilis mi meg kisétálunk és az ajtóban Ulquiorrával találjuk szembe magunkat.
-Aizen hívat Angel.-vetti oda majd tovább megy.
-Nem bírom ezt az emost!-vicsorgok (hát igen tanulok Grimmjow-tól).
-Te se...-mondja a kékség és össze nevetünk.
-Na akkor én megyek idézem Aizen "úrhoz"-mondom és elfutok a trónterem felé.
-Na végre ,hogy itt vagy-mondja Aizen.
-Miért is kellet ide jönnöm?-kérdezem unatkozva.
-A kiképzéseddel kapcsolatban.-mondja.
-A mimmel?-kérdezek vissza.
-Kiképzés amit Ulquiorra fog végezni.-ismétli már türelmetlenül.
-Ne már miért pont ő?-nyafogok.
-Nincs vita most már elmehetsz-int Aizen mint valami uralkodó. Amikor a szobám felé tartok észre veszem ,hogy Grimmjow jön felém.
-A tudósunk oda adta a festéket-nyomja a kezembe a bödönt.
-Király akkor én megyek is festeni!-mondom boldogan és elmegyek a szobámba.Ott nagy nehezen neki is állok. a festésnek.
-Te nagyon furcsa vagy,nőszemély.-hallom az ismerős hangot magam mögül.Igen ,Ulquiorra áll az ajtóban.
-Szia!Holnaptól te fogsz "kiképezni",tudtad?-nevettek lehet hogy utalom ,de most nem tudja lerontani a hangulatom.
-Igen ezért jöttem akkor holnap pontban hatkor.-mondja.
-Ne már hatkor?-kérdezek vissza.
-Igen nincs mese-mondja és lelép ismét.Én erre csak megrántom a vállam és énekelgetve festek tovább.




Espada?Hogy én?Na ne röhögtess!

-Hogy Es-mi?-kérdeztek vissza szinte röhögve,mi ez a fura fazonok klubja?
-Espada -ismétli türelmesen Aizen.
-Az mi egy pizza fajta?-tudakolom immár röhögve.
-Tudod hol vagy?-kérdezi mosolyogva.
-Nem tom ,hol?-kérdezek vissza.
-Hueco Mundo-ban a lidércek dimenziójában.-mondja,ekkora baromságot is rég hallottam.
-Ok,lehet hogy nem tünök annak ,de teljesen normális vagyok.-röhögök ,na jó ez jobb mint egy kabaré.
-Akkor elmagyarázom egyszerűen. Lidércek igenis léteznek ,nézz körül ők itt mind azok.Viszont nem szimpla lidércek hanem a tíz legerősebb akiket nevezünk Espadának.De kissé előre rohantam a lidércek egyfajta elkárhozott lelket akik valamely okból nem kerültek a Lelkek világába vagy ahogy te neveznéd a "Mennybe".Ez általában valami erős érzelem ,vagy titok miatt lehet.A lidérceknek vannak különbőzö szintjeik amikre most nem térek ki.Röviden ez lenne.-fejezte be Aizen.
-Mennyi idő alatt fejlődtél fel?-kérdezte a barna hajú férfi.
-Nem csináltam semmilyen felfejlődést csak meghaltam és egy sötét foyosora kerültem.Onnan láttam ezt az ajtó és bejöttem.-rántottam meg a vállam.
-Az lehetetlen!Hogy lehet ekkora erőd?-nézett rám meredten a rószaszínke.
-Bizony ő különleges!De mondanám tovább!Szóval vannak a lidércek amiknek megvannak a maga ismertető jegyeik.Amiket fogadni mernék te is magadon viselsz ,de talán még te se tudod.-mosolygott elégedetten Aizen.
-Persze majd el is hiszem ,hogy én egy lidérc vagyok.-fogtam volna meg a hajam ,de a kezem valami szilárdba ütközött.Mi a fene,ez csak nem.....de ez egy olyan csont darab mint ami a többieken van.Na és mi ez a a szúrás a hasamnál.Nem érdekelt ,hogy néznek felhúztam a rongyos felsőm és döbbentem tapasztaltam ,hogy egy lyuk van a hasamon.
-Nem megmondtam-mondta Aizen.
-Jó tegyük fel ,hogy igazad van .Viszont én nem akarok ilyen Espada vagy mi lenni.Mivel ha jól sejtem ez egy rangsor amibe mindenki be akar kerülni vagy éppen előrébb kerülni.Amit csak gyilkoságal lehet elérni és én ebből köszönöm nem kérek.-mondtam dühösen.
-Akkor legyél te 0. Espada akkinek helyét senki se veheti el ami igaz is hisz mint mondtam ,te különleges vagy érzem.-vigyorgott szélesen Aizen.
-Jó de ha bele is megyek mit lehet itt csinálni.-mondtam miközben felültem az asztalra .
-Nem tudom mi lesz a jövőben szóval nem ígérek semmit se.-mondja Aizen,jó kitérő válasz.
-Rendben legyen.-mondom erre a rószaszin hajú férfi arcán fura mosoly fut át és én égető fájdalmat érzek a bal csuklómon.Amikor megnézem ott egy nagy fekete 0 díszeleg.
-Ácsi erről nem volt szó-mondom.
-Minden Espada köteles viselni a számát ez törvény.-mondja színtelen hangon az emo.Ulquiorra Schiffer a neve.Basszus ezt honnan veszem ?Ekkor megfájdult a fejem a rám zudulo információ forgatagtól ,hirtelen minden adatott tudtam a teremben lévőkről.
-Ulquiorra ...Ulquiorra Schiffer-dadogtam a fájdalomtól kábultan.Erre amaz döbbenten rám meredt.
-Honann tudja a nevem ,asszonyom?-kérdezte hűvösen .
-Nem tudom .-mondtam már kissé összeszedve magam.
-Ez az egyik képessége a sok közül.-szólalt meg Aizen.
-Pontosan mi is?-kérdezte Starrk (a barna hajú férfi).
-Én se értem pontosan ,de ő nem csak szimplán belelát az emberek illetve egyebek lelkébe hanem a múltukról is pontosan tudomást szerez.-fejtette ki Aizen.
-Szóval gondolat olvasó-mondta a kék hajú akit most már tudom Grimmjow-nak hívnak.
-Igen tömören az.-bólintott Aizen.Ezek szerint most már belelátok az emberek pardon a lidércek elméjébe?Király!
-Aha remek ,de ez igen fájdalmas -fintorgok.
-Majd hozzá szoksz.-vetti oda a langaléta Nnoitra.Neki elég piszkos a múltja és sok a szégyellni valója.
-Azta te aztán nem túl sok szép dolgot tettél -nézek rá döbbenten.
-Közöd?-rántja meg a vállát ,de érzem hogy nagyon dühös lett rám.
-Ki az a Nelliel?-kérdezem csodálkozva ,nem tudom ki ő ,de Nnoitra sokat gondol rá.
-Fogd be a szád!-szisszegi amaz dühösen.
-Mi van a volt 3. Espadaval?-kérdezi gyanakodva Grimmjow.Ezek szerint nem tudják ,hogy Nnoitra ölte meg majdnem a volt 3.
-Jobb lesz ha befogod-mondja már dühtől forrva Nnoitra.
-Mer mi lesz ha nem?-kezdek vele incselkedni.
-Megöllek!-üvölt fel a langaléta.
-Angel ,ne ingereld kérlek mert ha harcra kerül a sor könnyedén megölöd!-szól rám Aizen erre veszek egy mély levegőt és inkább meg se szólalok.
-Mi hogy ő megölni engem?Aizen úr magának mégis van humora-vihog fel Nnoitra.
-Nem akarlak elkeseríteni ,de így van meglepni se tudsz már minden támadási formád ismerem .-közlöm vele hűvösen az igazságot.
-Meglátjuk-vigyorog és rám veti magát.


2014. február 20., csütörtök

Kezdetek

-Basszus ezt megszívtam !-futott át az agyamon aztán minden elsötétült. Amikor kinyitottam a szemem egy nagy fekete lyukban vagy talán alagútban álltam. Na mivel itt nem tudok mit csinálni elmesélem nektek a történetem. Angel vagyok ,igen csak szimplán Angel a vezetéknevemre nem emlékszem. Sem arra ,hogy mikor születem ,de szerintem kb. 16 éves lehetek. Lakhelyem állandó nincs és ebből szerintem rájöttetek ,hogy szüleim se. Mivel rájuk se emlékszem megkeresni se tudom őket. Annyit tudok hogy úgy 2 éve felébredtem egy sikártorban és onnantól magamra voltam utalva. Utána csak eléltem valahogy mivel nem volt pénzem ezért sajnos lopáshoz folyamodtam .Eddig nem is lett volna akkora gáz ám ma este amikor elmentem egy pékség mellet elcsórtam egy kenyeret és a tulaj kiszúrta .Bekergetett egy sikátorba (hát igen nincs szerencsém a sikátorokal) és elkezdett egy késsel felém csapkodni .Simán kikerültem mert ezért ennyi idő alatt megerősödtem viszont egy pillanatra nem figyeltem és kirúgta a lábam. Utána meg leszúrt ,magyarán meghalltam. Na és most ,hogy ez megvolt keresünk megoldást a proglémára. Mintha az alagút végén lenne valami. Nem szimpi ,de itt se állhatok az idők végeztéig. Elindultam és mentem is egy darabig amikor hirtelen hangokat hallotam magam mögül. Valami közeledett felém ,de rohadt gyorsan,futni kezdtem. Az ajtó egyre közelebb volt és szerencsére elértem. Igazából bezuhantam rajta. Amikor végre levegőhöz jutottam körbe néztem és döbbent arcokkal találtam szembe magam. Gyorsan felálltam és rájöttem ,hogy ez valami féle trónterem lehet. A trónon üllő csókából legalábbis erre következtettem.
- Üdvözölek! Aizen Sosuke vagyok és te ki vagy?-kérdezte négédesen mosolyogva.
- Angel.- mondtam tömören.
- Csak Angel?-kérdezett vissza.
- Nem ,de nem tudom.- modtam ,mit faggatozik ez??
- Értem tudod hol vagy és hogy mi vagy?-kérdezett újra.
-Egy trónteremben és tudtommal ember mer?-vetettem oda flegmán.Ezen úgy látszott elgondolkozott addig szemügyre vehetem a többieket.Volt ott egy két fura fazon az egyiknek például egy akvárium volt a feje helyén amiben asszem két döglött aranyhal úszott.Volt ott még óriás ,egy vénember és egy fekete férfi a keleténél több szemmel.Ezen kívül egy átlagosan kinéző barna és egy rózsaszín hajú férfi továbbá egy szőke nő (?) .Volt ott még egy kék hajú izomagy ,egy langaléta furán vigyorgó és egy sápadt emos.Mind különböztek kivéve egy dologban ,mindegyikük visel a testen valamely részén egy csont darabot.Ami valahogy nem volt szimpatikus. Ekkor végre Aizen újra megszólalt:
-Nagyon erős a lélek energiád igaz Jammy?-nézett az óriásra.
-Igen szívesen megkóstolnám.-nyalta meg amaz a szája szélét.
-Akkor csak tessék.-mosolyodott el Aizen erre mindenki döbbenten felé kapta a fejét.Yammy meg felém vetődött.A részleteket nem fejteném ki ,de a végén nem értem hogy de nem én feküdtem vérben a földön.
-Jól sejtettem ,Angel te meghalltál igaz?-kérdezett újra Aizen mintha semmi se történt volna.
-Igen ,illetve azt hiszem.-gondolkodtam el ,de akkor hogy lehetek itt.
-Angel köszöntelek az Espadak közt!-mondta boldogan Aizen.